2013. április 24., szerda

Gyorsjelentés

Ma reggel szörföztünk, Mókuska csak kicsit, én jó sokat. Durva volt, csövelt rendesen, de bezárt, nem igazán lehetett kijönni belőle. Egy jó nagyot azért bevállaltam, belenéztem egy akkora csőbe, amibe jóformán állva befértem - egy tizedmásodpercig, aztán persze lecsapott, és már tettem is egy teljes kört a lipben :). Ja, kiderült hogy elnéztem, és ez egy pro beach, azért annyira nehéz, meg azért van annyi menő-jenő. :) Estem akkorát is, hogy szimplán a vízbe csapódástól is sajog a hátam! :)
Na ennyit a szörfről. Eljöttünk délre, végeláthatatlan olajpálma ültetvényeken át egy nemzeti parkba, ahol a fogadott túravezető emberfeletti látásának és a nagy távcsövének hála láttunk nagyon sok érdekes növényt meg állat. Ezeket pl.: leguán, színes szöcske, sólyom, mosómedve, zöld béka, kétféle lajhár, kétféle majom, keselyű, a többi most nem ugrik be. Ha majd a gépről írok, kirakom a képeket ezekről. De a legfontosabb: soha ne indulj el dzsungel túrára vezető nélkül, mert konkrétan SEMMIT nem fogsz látni! Amúgy mindenki jól van, csak leégtünk kicsit.
Csóközön

Mobilos képek: Csabi orvosa, Doctor Hector azt mondta, ilyet igyunk, hogy pótoljuk amit kifostunk. Mi komolyan vesszük dr H-t.


Ilyenek itt a kamionok, fotózok majd még sok ilyet


Az előző szállásunk


Lajhárrá hajtogatott törölköző a ma esti szállásunkon


Jaaaaaj és még egy bajbajutottat is kimentettem a habok közül!! De azt majd holnap leírom, most elalszom.

- mobilról, azér ilyen

Location:Aguirre,Costa Rica

2 megjegyzés:

  1. na, jól lesz, ha beindulsz! Te ott alukálsz, mi meg a blogodon csüngünk, hogy mikor írsz már végre vmit... :-) hol vannak az extra szörfös-tengerpartos-nyálcsorgatós-brutál képek?

    VálaszTörlés